ALTERNATÍV KÖZGAZDASÁGI GIMNÁZIUM BŐVÍTÉSE, ÚJ TORNACSARNOK

Helyszín Budapest
Megbízó Alternatív Közgazdasági Gimnázium
Alapterület 2 890 m2
Generál tervező MCXVI Építészműterem
Építész vezető tervező Herczeg László, Csaba Katalin
Építész munkatársak Galántai Gergely, Paál Zsófia, Szabó Dániel
Tervfázis Vázlatterv
Projekt év 2019.

A tervezési program kezdetben a 11-13. évfolyam, egy oszthatóan kialakított tornatermet és a két épületrészt összekötő, szervező aula tér létrehozására irányult. A későbbiekben felmerült újabb gyakorlótermek kialakításának igénye illetve egy színházterem elhelyezése. Meg kellett oldani a hulladéktárolót, bejutást az udvarra, biciklitárolót, büfét az aulához kapcsolva, valamint egy kézilabda pálya méretű sportudvar elhelyezését. A programegyeztetés és a tervek fejlesztése több körön keresztül zajlott fél éven át. Szándékosan nem szerkesztettük tovább az igényeket, hogy a felmerült gondolatokkal kapcsolatban meghagyjuk a beleképzelés szabadságát.

Az épület elhelyezésére a szabályozási terv rendkívül szoros kötöttségeket határoz meg. Az épületmagasságok és beépítési paramétereken kívül, konkrét építési helyet jelöl ki. A tornaterem, mint legnagyobb tér elhelyezésére többféle koncepciót próbáltunk ki, azonban mind működésben, mind a szabályozás és a megfelelő sportudvar méret miatt, az utcafronti elhelyezés bizonyult célszerűnek. A kisiskolák – melyek az intézmény sajátos belső működésének megfelelően gyakorlótermek és közösségi terek csoportját jelentik – épületrészét a meglévő lépcsőházhoz tapasztva, a tűzfal takarásával helyeztük el. A kisiskola tornya a sportpálya és a régi épület között, a magasföldszint felett konzolosan nyúlik a sportudvar fölé. A régi és új épületrészeket az aula fűzi egybe, akárcsak az iskola Raktár utcai épületében. A régi ház homlokzata az aula belső terének falává válik, az új épülettömeg között a régi oldalfolyosók továbbra is benapozottak maradnak. Mivel a meglévő épület rendkívül zárt, azt ellenpontozandó egy nyitott, fénnyel és áramló terekkel átjárt, az utcáról és a belső udvar felől is belátható struktúrát képzeltünk el.

A régi bejáratot megtartjuk azonban irányítottan az aulába kötjük be. Az aula tere a megérkezés, az irányítás, az ünnepek, az ott lét tere is egyben. A kerthez kapcsolódva könyvtárszobát terveztünk, a büfét a bejárat közelében helyeztük el, a büféhez kapcsolt térből nyitottuk a színháztermet. A laza kapcsolatú terek halmaza egy sokoldalúan használható nyitott közösségi teret alkot a teljes földszinten.

Az új épületrész szintjeit a régi ház szintjeihez igazítottuk így biztosítva az átjárást minden szinten és akadálymentesítve a teljes együttest. A magasföldszintre kisebb gyakorlótermek és a tornaterem öltözői kerültek, valamint jóga és edzőtermet alakítottunk ki. A tornaterem kettéosztható, kis kb. 40 fős lelátóval készül.

 

Publikáció

Nyitott alternatíva – Építészfórum.hu