VILLA ÁTALAKÍTÁS, ÁBRAHÁMHEGY

Helyszín Ábrahámhegy
Megbízó Magánszemély
Alapterület 240 m2
Generál tervező MCXVI Építészműterem
Felelős vezető tervező Szokolyai Gábor
Építész-belsőépítész tervező Kovács Dénes
Tervfázis Megépült
Projekt év 2013.

A megbízónk első látásra beleszeretett ebbe a házba és romantikus környezetébe. Érzelmi döntés volt, hogy megveszi.
A legenda szerint egy festő építette magának valamikor az 1900-as évek elején, nyári szállásnak és műteremnek. Spontán épült, alapozás nélkül, szigeteletlenül, nem tisztán funkcionális térkialakítással, de jelenleg is tágas, jó hangulatú, nagyvonalú kerttel.
Statikailag az aláalapozás és az áthidalások elég nagy kihívást jelentettek, különösen, ha figyelembe vesszük azt a kivitelezés közben konstatált tényt, hogy a tisztán kőből rakott falak habarcs nélkül készültek, egyszerűen agyaggal illesztették egymáshoz a darabokat.

A ház egybeépült egy dongaboltozatos pincével, amit a háziak nem tudtak igazán kihasználni. Ebbe raktuk a konyha-étkezőt és elülső – nappali felé eső – és hátsó falát – homlokzati falát – kibontottuk. Így egy nagyvonalú, világos, karakteres tér jött létre, mely a villa igazi központi helyévé tudott válni. Alapos földmunkával teraszosítottuk a terepet. Így a ház oldalában egy kis focipálya kialakítására is nyílt lehetőség, az alsó részen pedig egy kis játszótér áll a gyerekek rendelkezésére. Az így létrejövő rézsűk, pedig térbeli ritmust adnak a teleknek.
A kerthasználat fontos része a fa pallókkal burkolt ”placc”, mely kiszolgálja a szabadtéri étkezések igényét, ami egy balatoni nyaralónál alapkövetelmény.