A közel szabályos hatszögben ültetett facsoport elemi módon lehatárolt teret hoz létre. A fatörzsek, mint oszlopok, a lombkorona, mint tető, az építés archaizmusát jelentik, kizárólag természetes módon. Az egyetlen emberi beavatkozás a geometrikus szabályosságra törekvő szerkesztettség és a kijelölés szándéka. Ez a hely kisugárzással rendelkezik, mely invitál a megpihenésre, az elcsendesülésre, a természettel való kapcsolat örömére.

A kereszténység összetett történetében állandó és változó jelentéstartalmú elemekkel rendelkező ikonográfiával rendelkezik, figyelembevétele vagy akár alkalmazása nem megkerülhető ezen pályázat során sem. Szent Anna gyermeke, Szűz Mária és Szűz Mária gyermeke Jézus is szeplőtelen módon fogant. A tisztaság és ártatlanság jelképe a liliom. Ezért ez, mint a két anya közös szimbóluma jelenik meg a tető belső oldalán, a fába mart plasztikus motívumként. Szent Anna ruházatát gyakran ábrázolták vörös és zöld színnel, erre utalnak a tervezett márvány oltár színei. A kereszt a tervezett faszerkezetből következően áll elő, annak szerves része. A kereszt a két alapvető szimbólumból, a körből és a négyzetből következik. A kiterjesztett karú ember jelképe, kifejezi az emberiség egészét, amelyet Krisztus a világ minden tájáról magához vonz.

A statikai modell lényege, hogy a fedett tér nem tartalmaz tartószerkezetet. Az így létrejövő tiszta belső a feltételezett nem megépült kápolnát idézi, annak térbeli inverze. Az ezt körülvevő külső szerkezet átmeneti köztes teret alkot, mely a pergolával együtt pihenő és gyülekezőtérként szolgál a hitet gyakorlók és a kirándulók számára egyaránt.

Szándékunk szerint a tervezett építmény profán és szakrális célú egyszerre. A Normafára látogatók számára egyszerű pihenőhely, ahol a talpgerendákra, a szeletelt fatörzs szeletekre is le lehet ülni, gyülekezni, élvezni a természet romantikáját. A szakralitás akkor nyilvánul meg, amikor az ember elcsendesedik és elmélyül a természet szépségében és/vagy az áhítatban.

Célunk olyan alkotás létrehozása, mely az építészet, a tájépítészet, az iparművészet összefüggő komplexitásában többrétegűen értelmezhető. Nem megosztó, a természeti környezetet nem felülíró, csak alig-alig, de mégis észrevehető eszközökkel. A hatos facsoport által kínált alaphelyzet foglalatba helyezése és az elvárt funkcionális elvárásoknak megfelelő minimális infrastruktúra kiépítése. Egy erdei fák törzsei által alkotta oszloprengetegével, vagy egy vadászles szerkezeti egyszerűségével éppoly rokonságra törekszik, mint a hegyvidéki hagyományos fa épületek vagy az egyházi építészet hagyományaival.